2010. november 24., szerda

Minden nap egy kisablak


A karácsonyra való készülődés és várakozás fontos tartozéka az adventi naptár, melynek ma már számtalan formája létezik, aminek csak a fantázia és a pénztárca szabhat határt. Gyermekkorunkban inkább csak a boltban vásárolható csokis volt divatban (legalábbis mifelénk).
Története azonban sokkal régebbre nyúlik vissza. Az ötlet egy német anyuka fejéből pattant ki, több mint 150 évvel ezelőtt. 1851-ben egy Gerhard Lang nevű kisfiú állandóan kérdezgette édesanyját, hány nap van még karácsonyig. Az anya a várakozást megkönnyítendő, elkészítette az első adventi naptárat 24 kis ablakkal, az ablakszárnyak mögött 24 édes falattal. Így követte a kisfiú a napok múlását szentestéig.
A felnőtt Gerhard a Reichold és Lang képzőművészeti intézmény résztulajdonosa lett, és az 1900-as évek elején édesanyja ötlete alapján adventi naptárak gyártásába kezdett.Ezekben édesség helyett színes rajzokat használtak. A naptár sikere gyerekek és felnőttek körében azóta is töretlen. És amellett, hogy kedves gesztus és édes várakozás, sok-sok cégnek termel komoly profitot.
Az ügyes kezűek választhatják a házilag készítettet is, melyekhez rengeteg ötletet meríthetünk a netről. A teljesség igénye nélkül néhány blog kreatív adventi naptárakkal:gyermekszoba, Zsófi és Luca, mohakonyha oldala.
Szép készülődést!

2010. november 22., hétfő

Az ünnepek közeledtével

egyre sürgetőbbé válik, hogy kitaláljuk, megalkossuk, illetve beszerezzük szeretteink ajándékait. A világhálót böngészve számtalan ötletet találhatunk, köztük sok igen találó, és házilag is megvalósítható. Álljon itt az ixpluszegyedik. Hátha valakinek ez kelti fel az érdeklődését.




Gondolatok doboza

Van olyan családtag, barát, közeli hozzátartozód, aki szereti a jó gondolatokat, és nem veti meg a házilag készített ajándékokat? Íme,egy tökéletes ajándék:
Az ötlet egyszerű és nagyszerű.

Az elkészítéshez szükséges:
papír az idézeteknek
szívószálak
egy darab közepes mértű fadoboz
hobbifesték (ha antikolni akarod, akkor két szín + repesztőlakk)
(szalvétakép, más decupage-papír, ha képet is szeretnél rá + ragasztólakk)
Ha gyűjtögeted az idézeteket, szedd össze sajátjaidat, ha magad nem foglalkoztál ezzel, a neten sok ilyen gyűjteményt találsz - és még írnod sem kell, csak Ctrl C.
Az idézeteket írhatod kézzel, ilyenkor legjobb egy egyenlő oldalú (kb.9x9 cm-es) jegyzettömb lapjait használni. Ha nyomtatod, tedd táblázatba, így könnyebb lesz vonalzó mellett szikével kivágni.A kész papírlapokat tekerd fel (fogpiszkáló segítségével) és fűzd bele egyenként a 1,5 - 2 cm-esre feldarabolt szívószálakba. - Kész is a tartalom! Ha magadnak készíted (Miért ne?) lehet folyamatosan bővíteni a tárat, pl. ezzel:
"Akik csak a saját boldogságukat keresik, ritkán találják meg."
A fadobozt igazából sokféleképpen elkészítheted. Ha nem vagy túl ügyes kezű, szép míves dobozkák készen is kaphatók. Én decupage-oltam és antikoltam is, ennek menetét nem írom le. Ha véletlenül nem ismernéd a technikákat, minden hobby-oldalon találsz útmutatást hozzá.
A doboz tetejének belsejébe az alábbi szöveget tettem:


Gondolatok doboza

Ha valamilyen válaszra vársz, koncentrálj rá,

s kezed ösztönösen kihúzza majd

a számodra éppen szükséges útmutatást adó cédulát.

Aztán már rajtad áll, hogy elfogadod-e a tanácsot.



A képen látható dobozt ugyan én készítettem, de az idézetek anyukámtól származnak. Cserébe neki is csináltam egy dobozt, ha nála járok, majd lefotózom.

Baráti beszélgetések közben, csajos bulikon időnként előkerül a doboz. Aki akar, húz belőle - és meg is oszthatjuk egymással a gondolatokat.
Sokszor elgondolkodtató, néha kacagtató, olykor hátborzongató...

2010. november 18., csütörtök

Egy élő mágnes vagy

olyan embereket, helyzeteket és körülményeket vonzol be életedbe, melyek összhangban állnak domináns gondolataiddal.
A vonzás törvénye azzal reagál bármely általad kibocsátott rezgésre, hogy még többet ad belőle. Legyen szó pozitív vagy negatív rezgésről. Egyszerűen a rezgésedre reagál!
Ha tetszik neked amit észlelsz, akkor ünnepeld meg, s ezzel még többet kapsz belőle!

Erről írt Popper Péter is kicsit másképp a Belső utak könyvében:
"Az igény valóságot szül.
A dolgok megvalósulásának kezdete,
ha makacsul rájuk gondolunk."
Gondolati háttér: Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehetjük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon van az "adó-vevő berendezésünk". Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokankörénk gyűlnek. ... Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról-napra;
egy pillanatra sem szabad elengedni.
Egy napon valóság lesz.

2010. november 5., péntek

Belső fejlődés

A tapasztalat jó iskola, csak a tandíj magas.