2009. november 26., csütörtök

Venni, vagy nem venni?


November utolsó péntekén tartják a Vásárlásmentes Napot.
A kezdeményezés ötlete egy kanadai reklámszakember fejéből pattant ki. Beleunt abba, ami tulajdonképpen a munkája: embereket rábeszélni arra, hogy olyan dolgokat vásároljanak, amire tulajdonképpen nincs is szükségük.
A kampány fontos dolgokra hívja fel figyelmünket.
Sokak számára a vásárlás egyenlő a boldogságggal.
Családok hétvégi programja gyakran abból áll, hogy elmennek egy közeli bevásárlóközpontba és ott töltik a napjukat. Közben persze a szükségesek mellett több felesleges dolog is bekerül a kosárba .
A Föld lakosságának 20%-a éli fel a készletek 80%-át.
A sok feleslegesen megvásárolt holmi gyártása, csomagolása mind a környezetünket terheli.
A túlfogyasztás komolyságát jól érzékelteti az Ökológiai Lábnyom fogalma, amely megmutatja, hogy az egyes emberek életmódjukkal a Föld mekkora részét veszik igénybe. Ha mindenki olyan nagy lábon élne, mint egy átlagos magyar, akkor három bolygóra volna szükségünk, vagy ezen a Földön csak harmadennyien férnénk el. az USA népének fogyasztása alapján a Föld lakosságát ellátandó 6 darab Földre volna szükség.
Csatlakozzunk a felhíváshoz, és holnap induljunk el otthonról pénztárca nélkül.
Élesszük fel szunnyadó kreativitásunkat, és főzzünk abból, amit otthon találunk.

forrás: origo.hu

2009. november 22., vasárnap

Egyszerű, de igaz!


Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes. Azt, hogy hogyan éljek, mit tegyek, mind az óvodában tanultam meg. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit ott tanultam:
Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bántsd a másikat!
Mindent oda tegyél vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!
Élj mértékkel!
Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset!
Délutánonként szundíts egyet!
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét és ne szakadjatok el egymástól!
Ismerd fel a csodát!

Ezek nem az én szavaim, Robert Fulghum írta őket, de azért még teljes mértékben egyetértek velük! Igen. Talán néha ennyi is elég. És talán nem is kellene mást hozzáfűznöm.

2009. november 21., szombat

...már a csapból is...


Minden téli időszak influenza-szezon is.
Most azonban a H1N1 miatt másról sem hall, vagy olvas az ember, csak a megbetegedésekről és az oltásokról...
Az elmúlt napokban még több lapáttal tett mindkét oldal a tűzre, úgyhogy én feladtam, hogy bármelyik oldalnak is igazat adjak! Míg az oltás támogatóinak kommunikációja a másik oldal érveinek a puszta tagadásából áll - azokat csupán tévhiteknek nevezve-, addig a másik oldal szintén orvosokat felvonultató eléggé kemény, karakterisztikus és tényszerű félelmei sokak által megalapozottnak látszanak!
A vírus nem válogat az emberek között, de főként egy gyenge immunrendszerrel rendelkező gazdaszervezetben nem talál ellenállásra, így folyamatosan növekszik.
Amikor jön a tél és a hőmérséklet hirtelen visszaesik, szervezetünk működése alkalmazkodik a megváltozott körülményekhez, ezért élettani funkcióink lelassulnak, hogy a szervezet energiát takarítson meg és testünket melegen tartsa.
Az immunrendszer nem túl aktív ilyenkor, mivel a vérkeringésünk a véredény-összehúzódás miatt lomhává válik. Amikor a hőmérséklet hirtelen leesik, testünk nyomás alá kerül anélkül, hogy mi ezt érzékelnénk. Ez az egyik oka annak, hogy miért lesznek sokkal könnyebben náthásak az emberek a téli időszak és az esős évszak idején a trópusi éghajlatú országokban.
A lényeg ebben a helyzetben - hogy ha tényleg világjárvány fenyeget, vagy csak porhintés és nagy biznisz, mitöbb összeesküvés van a háttérben - hogy ne legyünk passzívak!!!
Nem megoldás, ha az ember elutasítja az oltást de más módon nem védekezik. A passzivitás nem védekezés! Viszont van választásunk!
Hiába állítja a hivatalos állásfoglalás, hogy a védekezés egyetlen módja az oltás beadatása és a vitaminok ebben az esetben nem használnak, azért nem árt tudni, hogy e mögött kőkemény üzleti érdekek állnak! A minap hallottam egy brókertől, hogy most érdemes befektetni a svájci R...e cégbe, mert többmilliós rendelést kaptak a Tamiflura, ami szerintük az egyetlen hatékony gyógyszer az influenza ellen!

Sok kiváló termék van jelen a piacon, én egyiket se akarom minősiteni és rangsorolni!
Viszont nem árt, ha tudod: tudományos kutatások igazolják, hogy az elmúlt húsz évben a termesztett élelmiszerek vitamin és ásványanyag tartalma radikálisan csökkent ezért ma már a valóban szükséges napi mennyiséget csak tudományosan összeállított táplálék kiegészítőkkel tudjuk bevinni szervezetünkbe és nem elég csak "több gyümölcsöt" enni.
A szintetikus vitaminok viszont a szervezet számára nem, vagy nem teljes mértékben felismerhetőek, így felszívódásuk minimális és könnyen megzavarják a szervezet működését, túladagolhatók és károkat okozhatnak mivel. a mesterséges vitaminok maguk is TELE VANNAK MESTERSÉGES, KÁROS anyagokkal: színezékkel, ragasztó anyaggal, a gyártás során felhasznált kémia anyagok maradékaival, tartósító szerekkel! - ezek közül több nem csak káros, de egyenesen betegségek okozói is lehetnek.
A helyzet az, hogy a szintetikus vitaminok nem pont úgy viselkednek a szervezetünkben, mint a teljes értékű táplálékokban található természetes vitaminok. Sok szintetikus vitamin tápanyagokat vesz el a szervezetünkből, és megterheli a vesénket, mielőtt kiürülne.
A boltokban kapható, nagyrészt szintetikus vitaminok a természetes vitaminoknak izolált részeit tartalmazzák. Jó példa erre a C-vitamin.
A szintetikus vitamin csak aszkorbinsavat tartalmaz, vagy aszkorbátot, ami az aszkorbinsav kevésbé savas formája.
A természetes C-vitaminban azonban nem csak aszkorbinsav van, hanem rutin, bioflavonoidok(P-vitamin), K-faktor, J-faktor, P-faktor, tyrosináz és aszkorbinogen.
Ha csak a szintetikus C-vitamin tablettát alkotó aszkorbinsavat vesszük magunkhoz, szervezetünknek máshonnan (mondjuk a testszövetekből) kell elvennie a teljes C-vitamin komplexum többi alkotórészét. Ha ehhez nem áll elegendő tartalék rendelkezésre, az aszkorbinsav önmagában nem biztosítja azokat az előnyöket, melyekre a teljes C-vitamin képes. Némi keringés után a fel nem használt aszkorbinsav a vizelettel kiürül.
Tehát fontos: ha bármilyen terméket választunk, az organikus eredetű legyen, lehetőleg minimalizálva, vagy leginkább kizárva a mesterséges vivőanyagokat.

2009. november 20., péntek

jól élni...

Mindig is foglalkoztatott, hogyan kell jól élni az életet...
A kérdést sokszor felteszem magamnak és másnak is - és keresem a választ magamban és másokban is.
Közben persze élek - és igyekszem azt jól tenni.
És folyamatosan kutatok a jó után...
És amit találok, azt szívesen megosztom veled is!